Elég a télből, irány Puglia...


Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én egyre nehezebben viselem már ezt a hideget és szürkeséget. Pedig ha jól belegondolunk, igen messze van a még a tavasz, hiszen csak most kezdődik a farsangi időszak. Mindenesetre én megpróbálom ennek ellenére is jól érezni magam és ez úgy megy a legjobban, hogy mostanában nap, mint nap felelevenítem a tavaly nyári emlékeket. Hogy ne csak gondolati szinten legyen meg a  nyár érzése, hétvégén ízeiben is megidéztem a dél-olasz tengerpart és a dolce vita hangulatát. Tavaly augusztusban Monopoliban nyaraltunk és egy kis pékségben már a nyaralásunk első napján rábeszéltek a helybeliek erre a mandulás tradicionális dél-olasz csodára, ami nélkül attól fogva nem telhetett el egyetlen napunk sem. Mikor hazaértünk, az első dolgom volt utánanézni annak, hogyan is készül és azóta nem egyszer készítettem már belőle.
Próbáljátok tehát ki ti is ezt a tömény mandulás ínyencséget, amihez csupán néhány összetevő szükséges és tényleg a legfinomabb keksz lesz belőle.


Dél-Olasz mandulás kekszek

Hozzávalók:
375 g darált mandula
4 tojás fehérje
190 g porcukor
25 g méz
pár csepp mandulakivonat
kandírozott cseresznye és egész szem mandula a díszítéshez

A darált mandulát a porcukorral tálas mixerben összekeverjük. Beletesszük a mézet és a tojásfehérjét, és tovább keverjük. Az állagának olyannak kell lennie, hogy kézzel formázható legyen. 
Kézzel diónyi golyókat formázunk a masszából és tepsire sorakoztatjuk. Kissé lenyomkodjuk a tetejét és egész szem mandulát vagy kandírozott cseresznyét nyomunk a tetejébe. 
170 C-os előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük. Ez a keksz nem lesz ropogós, inkább puha belseje, mint a marcipánnak. Csodás mandulás finomság.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések