Lila bogyók


Van az úgy, hogy semmi nem sikerül. Még velem is előfordul néha, pedig higgyétek el túl vagyok már jó néhány édességen. De annak idején Nigella könyvében olvastam, hogy bizony nála is megesik, hogy valami nem a várakozásainak megfelelően teljesül. Ilyenkor egy kevés porcukorral és némi kreativitással a nem túl szép sütiket is tökéletessé lehet varázsolni dizájnilag, amit egy laikus észre sem fog venni. 
Az alábbi sütivel nekem is akadtak nehézségeim: a közepe besüppedt, a széle pedig, amikor kivettem a formából letört. Már tényleg azon voltam, hogy el sem viszem a kerti partiba, ahova eredendően készült, de végül mégis úgy döntöttem, hogy bevetem a trükköt, hiszen az íze isteni volt. 
A letört szélét egy kis csokival visszaragasztottam, a tetejét porcukorral megszórtam és tálaláskor még több gyümölccsel szórtam meg. Szerintetek észrevett bárki is bármit?? :)


Csokis mandulás tart bogyós gyümölcsökkel

Hozzávalók:
a tésztához:
60 g vaj
60 g cukor
110 g liszt
20 g kakaópor
1/2 tojás
a krémhez:
100 g vaj
60 g cukor
1/2 tojás
vaníliakivonat
1 csipet só
kevés mandulakivonat
100 g darált mandula
100 g étcsokoládé
kevés szeletelt mandula
100-100 g áfonya és szeder

Először a tésztát készítjük el. A vajat a cukorral habosra keverjük. A lisztet a kakaóporral összeszitáljuk. Egy egész tojást villával összekeverünk és a felét a habos vajhoz adjuk. Beleforgatjuk a lisztet és gombóccá gyúrjuk. Becsomagoljuk folpackba és a hűtőben pihentetjük legalább egy órát. 
Kivesszük a tésztát a hűtőből és két sütőpapír között 2-3 mm vastagságúra kinyújtjuk. Azért van erre szükség,mert nagyon törékeny a tészta a kakaópor miatt. Kibéleljük a tortaformát és a széleit levágjuk. Amíg elkészítjük a tölteléket a formát visszatesszük a hűtőbe. 
A krémhez a vajat a cukorral habosra keverjük és hozzáadjuk a vaníliát és a mandulakivonatot. Belekeverjük a másik fél tojást, a mandulát, majd végül az olvasztott csokoládét. A tésztát kivesszük a hűtőből és beleöntjük a tölteléket, a tetejére szórjuk a gyümölcsöket és végül megintjük a szeletelt mandulával. 
180-os előmelegített toljuk és 40-45 perc alatt készre sütjük. Porcukorral tálaljuk és adjunk mellé még több gyümölcsöt:).




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések