2016. május 31., kedd

Nyár esti teraszparty


Rajongok az év ezen időszakáért. Kint minden csodás zöld, a hőmérséklet kellemes, néha tarkítva egy kis esővel. Nincs jobb érzés annál, mint amikor hazaér a család és este az erkélyen lehet a vacsorát tálalni nekik. Így történt ez a napokban is, amikor "igazi" grillpartyt tartottunk. Sütöttem lepényt a plejskavicához, a húst mondjuk galád módon készen vettem a kedvenc török hentesemnél, volt otthon ajvár és már csak egy kis hagyma és saláta kellett. Hát kell ennél több?


Plejeskavica (Szomun) lepény

Hozzávalók:
50 dkg liszt
1 tasak szárított élesztő vagy ennek megfelelő friss
1/2 evőkanál só
1/2 teáskanál cukor
300 ml víz
2 evőkanál sűrű joghurt
1 evőkanál olívaolaj

Az élesztőt a cukorral kevés langyos vízben felfuttatjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk, a sót elkeverjük benne, majd beleöntjük az élesztőt. Hozzáadjuk a vizet, a joghurtot és elkezdjük dagasztani. Ha szükséges adjunk még hozzá egy kis vizet. Lágy tésztát gyúrunk belőle, és ha mát szép sima a tészta és elválik az edény falától, akkor egy kis olívaolajjal megöntözzük és folpackkal lefedjük. Amíg kel a tészta, a sütőt 230 C-ra előmelegítjük és beteszünk egy sütőkövet, vagy egy nagy tepsit. Egy órát kelesztjük, majd deszkára borítjuk és hat részre osztjuk. Mindegyikből kis gombócot formázunk és 10 percig pihentetjük. Ezután mindegyiket kör alakúra nyújtjuk kb. 1/2 cm vastagra. Letakarjuk egy konyharuhával és újra kelni hagyjuk egy fél órát. Fél óra letelte után a lepényeket a sütőkőre tesszük és 5-7 perc alatt készre sütjük. Egyszerre 3 db fér be, tehát két részletben sütjük.



2016. május 26., csütörtök

Hamis macaronok


Ha valaki elsőre ránéz ezekre a kis csokis falatkákra, azt hihetné, hogy ezek bizony macaronok, csak egy kicsit laposabbra sikerültek a kelleténél. Elárulom: nem azok. Méghozzá annyira nem, hogy tele vannak fincsi csokoládéval és egy kis kávéval is meg vannak bolondítva. A recept egyébként végtelenül egyszerű, kezdők is nyugodtan hozzáláthatnak, hiszen garantáltan nem okoz majd csalódást (mint pl. nekem az első macaron készítés:)). 
Amikor kisülnek a csokis csókok, kissé ropogósak, azonban a tölteléktől megpuhulnak és szinte szétomlanak az ember szájában. Jelzem, ebből nem lehet eleget csinálni.


Töltött csokoládés kekszek

Hozzávalók (40 db-hoz):
a kekszhez:
200 g étcsokoládé
50 g vaj
35 g liszt
1/4 kiskanál sütőpor
csipet só
1 kiskanál kávépor
2 tojás
150 g cukor
vaníliakivonat
a töltelékhez:
200 g mascarpone
50 g natúr krémsajt
1 evőkanál porcukor
vaníliakivonat

A csokoládét és a vajat összeolvasztjuk. Egy kis tálban keverjük össze a lisztet, a sót, a sütőport és a kávéport (mivel nekem csak kávégranulátum volt itt itthon, egy kis szűrőn kanállal átszitáltam).
Egy másik tálban verjük fel a tojásokat a cukorral, majd keverjük hozzá a lehűlt vajas csokoládét. Ezután keverjük bele a lisztet is és tegyük félre, hogy egy kicsit sűrűbb legyen a massza. Közben melegítsük elő a sütőt 180 C-ra.
10-15 perc után töltsük habzsákba a masszát és sütőpapírral bélelt tepsire nyomkodjunk macaron méretű pacákat. Próbáljunk egyformákat készíteni, hogy amikor összeragasztjuk, de legyen különböző. Toljuk a sütőbe a tepsit és kb. 8 perc alatt süssük készre. Akkor jó, ha a teteje kissé megrepedezett. Vegyük ki a sütőből és hagyjuk 1-2 percig hűlni, ezután vegyük csak le a tepsiről. Amíg hűlnek a csokis korongok, készítsük el a tölteléket. 
A mascarponét és a krémsajtot keverjük simára, majd adjuk hozzá a porcukrot és a vaníliát. Töltsük meg mindegyik korongot és hagyjuk 1-2 órát puhulni. 




2016. május 23., hétfő

Csokor a kézbe, igen a szájba, torta ajándékba... Barbo&Levi


Hétvégén egy igazán fergeteges esküvőn vehettünk részt, amire készítettem ajándékba egy tortát.
A menyasszonytól még korábban megtudakoltam, hogy milyen színű lesz a dekoráció, hiszen egy esküvői tortának mindenképpen igazodnia kell az adott színvilághoz. Mivel Barbo nagy kedvence a levendula, így nem volt kérdés a lila szín. Egész múlt héten vártam a melegebb időt, hogy a levendulák kicsit jobban kinyíljanak a kertben, mert egy kis élővirágos díszítéssel terveztem feldobni a  tortát. A díszítést a levendula mellett habcsókokkal oldottam meg, amiben szintén szerepelt a lila szín. Kellett egy kicsit kísérletezni, mert a zselés festék a túl nagy hőfokot annyira nem szerette, ezért végül 60 fokon szárítottam a habcsókokat. A torta tésztája fehércsokis piskóta, a krém pedig vaníliakrém és tejszínes mascarponekrém voltak. A végeredmény szerintem csodálatos lett és az ifjú párt is sikerült a tervnek megfelelően meglepni. 
A kislányom a végeredmény láttán azonnal eldöntötte: ő is habcsókos tortát kér a szülinapjára, így a következő megrendelés már nem is kérdés, hogy mi lesz…






2016. május 20., péntek

Kerti partira


Vendégségbe készült ez a kókuszos epres torta, amit szerencsére mi is megkóstolhattunk. A tésztája illatozik a kókusztól, a krém pedig a kókusz mellett a citromtól és az epertől. Igazi nyárias desszert, csodás könnyű krémmel, akár a kerti partik kötelezően ajánlott kelléke is lehet. 


Kókuszkrémes tart eperrel

Hozzávalók:
a tésztához:
100 g vaj
80 g porcukor
1 tojás
150 g finomliszt
30 g őrölt kókuszreszelék
1 csipet só
1 citrom héja
a krémhez:
1 doboz kókusztej
300 g tejszín
60 g porcukor
vaníliakivonat
1 citrom héja és leve
a tetejére 20-30 dkg eper negyedelve
5 dkg olvasztott étcsokoládé

A tésztához a vajat és a porcukrot keverjük habosra, majd adjuk hozzá az enyhén felvert tojást és a citromhéját. A lisztet keverjük össze a darált kókuszreszelékkel (kávédarálóban daráltam le) és a sóval, majd adjuk a vajas keverékhez. Keverjük egyneművé, gyúrjunk belőle labdát, lapítsuk ki, csomagoljuk be és tegyük 1 órára a hűtőbe.
Vegyük ki a hűtőből és nyújtsuk ki kb. 3 mm vastagságúra és tegyük egy levehető aljú tortaformába. A lelógó széleket vágjuk le, szurkáljuk meg és tegyük újra egy fél órára a hűtőbe. Közben melegítsük elő a sütőt 180 C-ra. 
Vegyük a tésztát a hűtőből, tegyünk rá sütőpapírt és öntsünk rá sütőbabot. Toljuk be a sütőbe, süssük 15 percig, majd vegyük le róla a sütőbabot és papírt és tegyük vissza még 10-12 percre. Ha megsült tegyük félre hűlni.
Készítsük el a krémet. Egy tálban melegítsük össze a tejszínt a porcukorral és a vaníliával. Tegyük bele a citrom héját, levét és a kókusztejet (az összegyűlt kókuszvizet vizet ne öntsük bele). Főzzük 5 percig, hogy besűrűsödjön. (Ha a kókusztej folyékony állagú és nem krémes, nem fog rendesen besűrűsödni, ezért tegyünk bele egy kanálnyi vízzel elkevert étkezési keményítőt. Én is így tettem.) Öntsük a krémet a kihűlt formába és tegyük a hűtőbe legalább 3 órára. 
Tálalás előtt halmozzuk rá az epret és csurgassuk meg az olvasztott csokival.


2016. május 17., kedd

No liszt


Ez az a torta ami eredetileg nem is tortának indult. Egyszerűen egy sima, gyors mandulás csokis kockát szerettem volna sütni, mert szorított az idő… Aztán gyorsan kiderült, hogy nincs is itthon mandula, mogyoró viszont igen, így ez került bele, a lisztet viszont szándékosan kihagytam. Tésztakeverés közben azon gondolkodtam, mi lenne, ha tortaformában sütném meg. Miközben sült a torta brutális mogyoróillat lengte be a konyhát és máris továbbgondoltam a torta sorsát. A hűtőben volt egy doboz mascarpone, sőt még sk. tavalyi eperlekvár is, valamint néhány szem eper is, amit reggel a piacon vásároltam. Közben úgy alakult, hogy már az idő sem szorított, úgyhogy nyugodtan szórakozhattam kedvemre a tortával. Megtöltöttem a tortalapokat, a tetejére eperszemeket dobáltam és az egyszerű csokikockából egy ilyen torta született. Na mit szóltok?


Epres csokoládétorta (lisztmentes)

Hozzávalók:
a piskótához:
20 dkg pirított mogyoró
12 dkg barna cukor
20 dkg étcsokoládé
5 dkg keserű kakaópor
6 tojás
vaníiakivonat
1 nagy csipet só
1 dl tej
a krémhez:
25 dkg mascarpone
1 evőkanál porcukor
1 dl habtejszín
vaníliakivonat
fél üveg eperlekvár
friss eperszemek a díszítéshez

A piskótához a mogyorót és 5 dkg cukrot késes robotgépben megőröljük, majd hozzáadjuk a kockázott csokoládét és azzal is átpörgetjük. Beleszitáljuk a kakaóport és félretesszük.
A tojások sárgáját a maradék cukorral és vaníliával habosra keverjük és hozzáadjuk a mogyorós keveréket és a tejet. A tojások fehérjét a sóval kemény habbá verjük és óvatosan az előző masszához keverjük. 
Egy 18 cm-es tortaformát kivajazunk, az aljába sütőpapírt teszünk és beleöntjük a tésztát. 180 C-os előmelegített sütőben 35-40 perc alatt készre sütjük. Közben tűpróbával ellenőrizzük. 
Amikor megsült hagyjuk kihűlni. 
A krémhez a mascarponét, a tejszínt, a porcukrot és a vaníliát egy tálba tesszük és habverővel kemény habbá verjük. A tortát kihűlés után három részre vágjuk. Az alsó lapot megkenjük vastagon eperlekvárral, erre kerül a mascarpone krém, majd újabb piskóta lap. Az összes lapot megkenjük, a tetejére már csak mascarpone kerül. A tetejét eperszemekkel díszítjük és tálaláskor is adunk mellé néhány szem epret.



2016. május 13., péntek

Dió nélküli dió


Életem értelme nagyon okosan egy nappal a céges sütizés előtt jelezte, hogy ugyan csináljak már valami finomságot a kollégáinak. Mivel nem volt már időm boltba szaladgálni, így abból "főztem" ami itthon volt. Gyors körbetekintés és megtaláltam a hűtőben a múltkori fagyihoz készült karamellkrém maradékát. Volt még egy felbontott doboz mascarpone is, így minden adott volt egy jó kis krémhez, a vajas linzertésztát pedig úgyis mindenki szereti. A szokásos kerek forma helyett ezúttal kis dióformákba nyomkodtam a tésztát. Csodás, látványos kis sütik lettek belőle, amelyeket még érdemes továbbgondolni és akár bármiféle finomsággal megtölteni.


Sós karamellkrémes diók

Hozzávalók (52 db):
a tésztához:
230 g vaj
3 tojás sárgája
120 g porcukor
1 teáskanál szódabikarbóna
350 g liszt
1/3 teáskanál só
1 rúd vanília kikapart magja
a krémhez:
140 g dulce de leche (karamellkrém)
200 g mascarpone

A tésztához a lisztet késes robotgépbe szitáljuk, hozzáadjuk a porcukrot,a vaníliát, a szódabikarbónát, a sót és a hideg kockára vágott vajat. Morzsásra daráljuk, majd hozzáadjuk a tojások sárgáját és egynemű tésztává gyúrjuk. Ha van állványos robotgépünk abban is lehet készíteni, ekkor az összes hozzávalót a tálba tesszük és a tésztakeverő karral összeállítjuk.
Kis golyókat formázunk belőle és egyenként a a dióformába nyomkodjuk a hüvelykujjunkkal. Úgy nyomjuk bele, hogy a közepén maradjon egy kis üreg majd a krémnek. A fölösleges tésztát késsel vágjuk le a széléről. Jó kis stresszoldó művelet, de hamar bele lehet jönni :). A formákat pakoljuk egy nagy tepsibe és toljuk be a 180 C-ra előmelegített sütőbe. 8-10 perc alatt süssük aranybarnára. Vegyük ki a sütőből, a formákat egy kicsit ütögessük egy tálcára és azonnal kipotyognak belőle a fél diócskák. Hagyjuk kihűlni.
A krémhez tegyük a karamellkrémet és a mascarponét egy tálba és habverővel keverjük habosra. Ezzel a krémmel töltsük meg a tésztákat és szórjuk meg porcukorral. 




2016. május 10., kedd

Frisssss


Nagy lányommal már hetek óta figyeltük az oviból hazafelé sétálva, hogy mikor nyílik ki végre a bodza virága. Sétáink során már azt tervezgettük, mennyi finom szörpöt készítünk majd belőle, sőt ő már jóelőre, látatlanban elosztogatta az egészet a barátainak (nem tudom kire ütött ez a gyerek:)). És végre a múlt héten virágba borultak a bodzabokrok és sikerült is annyit összegyűjteni, amiből már kijön egy adag szörpre való. 
Évek óta készítek bodzaszörpöt, de valahogy eddig sosem dokumentáltam az elkészítését és nem is igazán volt rá pontos recept, mert mindig érzésből csináltam. Az idén úgy döntöttem leírom, hátha ti is kedvet kaptok egy kis frissítő elkészítéséhez, ami nagyon jól jön majd a nyári kánikulában. 
Nem használok tartósítószert, hőkezeléssel és gondos sterilizálással igyekszem megőrizni a minőségét. Szerencsére eddig sosem romlott meg, bízom benne hogy nálatok sem lesz ilyen gond.


Bodzaszörp 

Hozzávalók:
35-40 tenyérnyi bodzavirág
2 citrom (kezeletlen héjú)
1,5 kg cukor
3 kiskanál citromsav
4 l víz

A bodzavirágokat átnézem és ha bogarat találok leszedem róla. Nem nagyon szoktam lemosni, mert akkor az értékes virágport is eltüntetném, inkább próbálok olyan helyről gyűjteni, ahol biztos nincs forgalom és nagy por. Egy nagy edénybe beleöntöm a vizet, ebbe karikázom a citromot és beleteszem a citromsavat. Jól összekeverem, majd mehetnek bele a virágok. Úgy teszem bele, hogy a zöld rész ne nagyon érjen a vízbe.
2-3 napig hagyom összeérni, közben a hűtőben tárolom.
A harmadik napon kiviszem a nagy edényt a hűtőből, a virágokat kidobom, a citromok levét belefacsarom. Leszűröm (ha van akkor steril gézlapon keresztül, hogy tuti ne kerüljön bele bogár) és beleöntöm a cukrot. Fölteszem főni és amikor a cukor is elolvadt és a lé is felforrt (túl sokáig ne főzzük, mert elmegy az íze), sterilizált üvegekbe töltöm. Az üvegeket jól lezárom és bebugyolálom nagy takaróba. Itt hagyom kihűlni.




2016. május 7., szombat

Fagylalt nap!


Kint csodás az idő, holnap fagyinap, mi kellhet még?
Mindössze 3 hozzávaló szükségeltetik és már kész is ez a finom karamelles, jeges nyalánkság. Na jó, azt nem mondom, hogy hamar elkészül, de sokat dolgozni szerencsére nem kell vele; a tűzhely és a fagyasztó elvégez helyettünk mindent. Egy nagy tál gyümölcssaláta mellé nagyszerű kísérő lehet, de önmagában is mennyei. Ebéd után birtokba veszem az erkélyt és ezzel kényeztetem magam.




Dulce de leche fagyi

Hozzávalók:
1 doboz cukrozott sűrített tej (én a Lidl-ben vettem, ami 400 g-os)
4 g sópehely
350 g tejszínhab

A sűrített tejet dobozostul egy lábasba tesszük és felöntjük annyi vízzel, ami ellepi. 3,5 órát forraljuk alacsony lángon, majd az edényben hagyjuk kihűlni. 
A tejszínt verjük kemény habbá. A karamellkrémből tegyünk 220 g-ot egy edénybe és keverjünk hozzá a sót és egy kevés tejszínhabot, hogy fellazítsuk. Ezután óvatosan keverjük bele az összes tejszínhabot és öntsük egy dobozba, majd tegyük a fagyasztóba. Kb. 8 óra kell neki, hogy rendesen megfagyjon. 



2016. május 4., szerda

A legzsengébb tök


Bár az idény tököt még aranyárban mérik, mégsem tudtam ellenállni neki, hiszen családunkban a spenót mellett ez a másik főzelék kedvenc. Mindig teszek el a fagyasztóba kaprot nyár végén, mert ilyenkor tavasszal sajnos még nem annyira intenzív az íze, így nem emelné ki úgy a tök karakterét. Egyszóval minden adott volt egy jó szombati ebédhez…Én így készítem!


Tökfőzelék pikáns húsgolyóval

Hozzávalók:
a főzelékhez:
1 kg gyalult tök
2 csík citromhéj
4 dkg vaj
2 kanál olívaolaj
só, bors
2 evőkanál kukoricakeményítő
2 dl tejszín
3 dl tej
2 nagy csokor kapor felaprítva
a húsgolyóhoz:
50 dkg darált sertéshús
4-5 szál újhagyma apróra vágva
5 szelet fekete erdei sonka felkockázva
1 nagy csokor petrezselyem felaprítva
só, bors
1,5 kiskanálnyi kakukkfű
1 kiskanál füstölt piros paprika
2 cikk fokhagyma lereszelve
1 tojás
3-4 evőkanál zsemlemorzsa
olaj a sütéshez

A főzelékhez a vajat és az olajat egy nagy edényben melegítsük össze, majd tegyük bele a tököt. Dobjuk mellé a citromhéjat és sózzuk,borsozzuk. Tegyünk fedőt az edényre és pároljuk meg a tököt. Úgy jó ha egy kicsit ropogós marad a tök.
A kukoricakeményítőt keverjük össze a tejjel és a tejszínnel és öntsük a párolt tökre. Folyamatos kevergetés mellett sűrítsük be a főzeléket, majd a végén tegyük bele a kaprot.
A húsgolyóhoz tegyünk minden hozzávalót és nagy tálba és gyúrjuk össze. Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral és olajozzuk ki, jó vastagon. A húsmasszából készítsünk golflabda nagyságú golyókat és helyezzük őket a tepsire. A golyók tetejét is kenjük be olajjal, majd toljuk 200 C-os sütőbe 15-20 perce. Ne szárítsuk ki nagyon, mert nem lesz szaftos a hús. Nem lesz olyan barna, mint amikor serpenyőben sütjük, de nem is szív fel annyi olajat. Ha marad belőle, hidegen nagyon jó kis szendvics készülhet belőle.


2016. május 2., hétfő

Seize the day


Ígértem, hogy lesznek még diós és mogyorós sütik, hát íme… Ezúttal egy olyat hoztam, amelynek alapötletét a hétvégi Street Kitchen TV műsor adta. Imádok úgy készíteni valamit, hogy egyik nap meglátom a tévében, egy újságban vagy éppen könyvben és másnapra már ki is találom a saját verziómat, aztán már csak a kivitelezés van hátra. Ez most pontosan így történt. Szombat délelőtt egy átmulatott éjszaka után bekapcsoltam a tévét: megláttam, megtetszett, átálmodtam és hétfőn már el is készült.


Mogyorós-citromos szeletek

Hozzávalók:
a ropogós részhez:
6 dkg mogyoró
10 dkg finomliszt
1/2 tk só
3 dkg porcukor +1 ek
fél citrom reszelt héja
13 dkg vaj
a puha részhez:
2 tojás
15 dkg barna cukor
0,5 tk. sütőpor
csipet só
fél citrom héja és egy egész leve
1 evőkanél finomliszt
1 marék mogyoró

Az összes mogyorót egy száraz serpenyőben megpirítjuk és félretesszük hűlni. Egy késes robotgépben a 6 dkg mogyorót egy evőkanál porcukorral ledaráljuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót és morzsásra daráljuk. Egy 20*30 cm-es tepsit sütőpapírral kibéleljük és beleöntjük a morzsát. Lenyomkodjuk a tésztát és 160 C-os előmelegített sütőben 20 perc alatt elősütjük.
A lisztet a sütőporral elkeverjük, a maradék mogyorót durvára daraboljuk, a tojásokat a cukorral habosra keverjük. Belekeverjük a lisztet és a többi hozzávalót, majd az elősütött tésztára öntjük. Visszatoljuk a sütőbe és 20 perc alatt készre sütjük. Tálaláskor megszórjuk porcukorral.