Marokkói citromok


A napokban csodás kezeletlen héjú citromokat kaptam és szerettem volna még sokáig felhasználni őket. Mivel ezek nem állnak el olyan sokáig mint a viaszolt társaik, ezért valamit mindenképpen tennem kellett. Korábban már sokszor kacérkodtam a sóban tartósított citrom gondolatával, de valahogy sosem mertem belekezdeni. Most azonban nem hezitáltam és egyből nekifogtam… így a  gondolat megszületésétől számított 10 perc elteltével már az üvegben csücsültek az aranysárga lédús citromok. A kifacsart citromok héját sem dobtam ki (kár lett volna értük), hanem lereszelésre kerültek, majd a fagyasztóba, hogy innen bármikor bevethessem őket például egy sütihez.
A tartósított citrom egyébként nagyon finom, halhoz húshoz, salátához, meg egyébként mindenhez, amihez csak szeretnénk. 30 nap múlva meglátjuk milyen lett és akkor már a receptet is megosztom veletek.




Sóban tartósított citrom

Hozzávalók:
7 db közepes kezeletlen héjú citrom + 3 db kifacsart leve
350 g tengeri só
3 babérlevél
2 rúd fahéj
10-15 szem bors

Egy 1,5 literes üveget forró vízzel kimosunk és a sütőbe tesszük 100 C-ra, hogy kiszáradjon és sterilizálódjon. A tetejét forró vízzel leöntjük, de ezt nem kell betenni, nehogy a gumi ráégjen. 
A 7 db citromot megmossuk és a tetején kereszt alakban bevágjuk a 2/3-áig. Mindegyik közepébe teszünk egy kanálnyi sót és jól összenyomjuk. Rakjuk be a citromokat az üvegbe jó szorosan, öntsük rá a citromok levét, a maradék sót, majd tegyük bele a babérlevelet, a fahéjat és a borsot. Öntsük fel vízzel, hogy a citromokat ellepje és zárjuk le. Legalább egy hónapig kell állnia hűvös helyen,utána bármeddig felhasználható. Néha rázogassuk össze, hogy a só eloszoljon az üvegben.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések