2016. január 30., szombat

Családi kedvenc


Szeretem a klasszikus sütiket, amelyeket egy kis plusz hozzávalóval még finomabbá tehetünk. Ma az Öcsém kedvencét hoztam: a "reszelt túróst" melynek tésztáját tonkababbal ízesítettem, a töltelékébe pedig tejszínt és citromkrémet kevertem, hogy ízletesebb és még krémesebb legyen. Próbáljátok ki ti is és mondjátok el a véleményeteket!


Kakaós-túrós szelet

Hozzávalók:
a tésztához:
30 dkg finomliszt
10 dkg rétesliszt
25 dkg vaj
15 dkg porcukor
2 evőkanál kakaó
1 teáskanál sütőpor
1 csipet só
egy kevés reszelésnyi tonkabab (opcionális)
1 tojás sárgája
a töltelékhez:
50 dkg túró
15 dkg porcukor
1 citrom reszelt héja
3 evőkanál citromkrém
1/2 dl tejszín
3 tojás+ a tésztából maradt tojásfehérje

A tésztához a tojás kivételével az összes hozzávalót késes robotgépbe tesszük és morzsás állagúra daráljuk. Ezután hozzáadjuk a tojás sárgáját és annyi hideg vizet, hogy a tészta összeálljon. folpackba csomagoljuk és a hűtőben 1/2 órát pihentetjük. Közben elkészítjük a tölteléket.
A túrót összetörjük, majd belekeverjük a cukrot, a citrom reszelt héját, a citromkrémet, a tejszínt és a tojások sárgáját. A tojások fehérjéből kemény habot verünk és ezt a túrós krémhez keverjük. 
Kivesszük a tésztát a hűtőből és két részre osztjuk. Egy 23*33-as tepsit sütőpapírral kibélelünk, és a tészta felét nagylyukú reszelőn. a tepsibe reszeljük.Ráöntjük a túrós tölteléket, majd a tészta másik felét is ráreszeljük. 
180 C-os előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt készre sütjük. Kis kockákra vágjuk és porcukorral tálaljuk.



2016. január 25., hétfő

Hétvégi extra leves


Ma egy olyan levest hoztam, amely után azok is ki fogják nyalni a tányért, akik nem rajonganak különösebben a zöldséglevesekért. Az alábbi leves ugyanis csicsókából készült, melynek főve nagyon finom édeskés lesz az íze, amit egy kis birsalmával én még tovább fokoztam. A tetején a barnított vaj pedig maga a mennyország. Ha kicsit is más ízvilágra vágytok, akkor ezt mindenképpen ki kell próbálnotok. Ja és nem utolsósorban nagyon gyorsan elkészül…


Birsalmás csicsóka leves csicsókachipssel és barnított vajjal

Hozzávalók:
400 g csicsóka (tisztított súly)+2 a chipshez
1 szem burgonya, hogy krémesebb legyen
2 kisebb vagy 1 nagy birsalma meghámozva
löttyintésnyi olívaolaj
1 kis fej fehér hagyma
7 dl zöldségalaplé
kb. 4 dl tej
só, bors
5 dkg vaj

A hagymát felaprítjuk és az olajban puhára pároljuk. A csicsókát, a krumplit és a birsalmát kockára vágjuk és a párolt hagymához adjuk. 5-8 percig együtt pároljuk, majd felöntjük az alaplével. Sózzuk, borsozzuk és puhára főzzük a zöldséget és a gyümölcsöt. Amikor megpuhult simára turmixoljuk, majd felöntjük annyi tejjel, hogy leves állagú legyen. Felforraljuk és ezzel el is készült a leves. 
A két csicsókát vékony szeletekre vágjuk és kevés olajon megsütjük őket. A vajat egy edényben megolvasztjuk, majd aranybarnára pirítjuk. Figyeljünk rá, nehogy megégjen.
Tálaláskor minden tányérba tegyünk néhány szelet chipset és locsoljunk rá egy kis barnított vajat.


2016. január 19., kedd

Konzerv zöldség, avagy jöhetne már a tavasz...


A napokban muszáj volt rendet raknom a kamraszekrényben, mivel minden egymás hegyén-hátán hevert és átláthatatlan volt már az egész. Az ember lánya ilyenkor szembesül azokkal az  általa már régen elfeledett kis csodákkal, amiket felhalmozott az elmúlt hónapokban. Találtam például egy konzerv articsókaszívet is és gondoltam, így a téli ínséges időkben jól jön majd egy kis nyári íz, mert valljuk be, elég szerény a téli zöldségkínálat. Nem mondom, hogy unom a kelkáposztát meg a céklát, de ez a konzerv most bizony jókor volt jó helyen. Adtam hozzá egy kis sonkát no meg kecskesajtot és egy igen ütős quiche lett belőle. Látjátok, ezért imádom ezt a kaját, hiszen ezerféleképpen variálható


Articsókás-kecskesajtos quiche

Hozzávalók:
a tésztához:
170 g finomliszt
30 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
70 g jéghideg vaj
1 tojás sárgája
nagy csipet só
1 kiskanál mustár
a töltelékhez:
1,5 dl tej
1 dl tejszín
2 közepes tojás
4-5 db sós lében eltett articsókaszív feldarabolva
3 cikk fokhagyma
só,bors
50-60 g félkemény kecskesajt
1 szál rozmaring apróra vágva
50 g vékonyra szeletelt füstölt sonka


A lisztet a sót és a vajat késes robotgéppel morzsásra daráljuk, majd hozzáadjuk a tojás sárgáját, a mustárt és annyi jéghideg vizet, hogy egynemű legyen. Folpackba csomagoljuk, majd a hűtőbe tesszük egy órát pihenni. 
Kivesszük a hűtőből és forma méretűre nyújtjuk. Beleigazítjuk a formába, réteszünk egy sütőpapírt, majd a sütőbabot (vagy bármilyen száraz hüvelyest) és 180 C-os előmelegített sütőben 15 percig sütjük. Ezután kivesszük, leöntjük a babot és levesszük a sütőpapírt. A túllógó széleket levágjuk. Először az articsókát tesszük bele, majd a tejet, a tejszínt, a tojást, a reszelt fokhagymát, sót, borsot összekeverjük és ráöntjük. Erre jön a sonka, majd az ujjal szétmorzsolt kecskesajt és megszórjuk a rozmaringgal. Visszatoljuk a sütőbe és kb. 25 perc alatt készre sütjük. Ellenőrizzük a közepét, hogy átsült-e és csak azután vegyük ki a sütőből. Langyosan friss salátával tálaljuk. 


2016. január 15., péntek

Dukkah


Tavaly a Konyhakiállításon találkoztam először ezzel az egyiptomi fűszerkeverékkel és annyira megfogott, hogy szívem szerint akkoriban szinte minden ételhez ezt használtam volna. Sajnos nagyon hamar elfogyott és valahogy a feledés homályába merült. A napokban a konyhaszekrényben pakolászva azonban megtaláltam az üvegét, beleszagoltam és újra előjöttek az emlékek: újra éreztem az ezzel fűszerezett ételek ízét. Nem volt mit tenni cselekednem kellett. Utánanéztem a neten, hogy pontosan milyen hozzávalókat tartalmaz és elkészítettem a saját verziómat. Mondhatnám azt, hogy tökéletes lett, de ugye mindenkinek más az ízlése, ezért próbáljátok ki és mondjátok meg ti, hogy tényleg így van-e!
És hogy mihez használhatjátok? Húsok, halak ízesítéséhez, friss sajtokhoz vagy csak egyszerűen kenyérrel és egy kis olívaolajjal. Az én személyes kedvencem: friss sajtos golyókat gyúrunk és a fűszerben meghempergetjük. Egyrészt jól mutat a vendégváró asztalon, másrészről higgyétek el mindenki odáig lesz tőle. Keverésre fel!


Dukkah fűszerkeverék

Hozzávalók:
50 g mogyoró
50 g szezámmag
1 evőkanál koriander
1 evőkanál római kömény
1 teáskanál édeskömény
1 evőkanál borskeverék
1 csapott teáskanál só

Egy száraz serpenyőben pirítsuk meg a mogyorót, majd tegyük félre hűlni. Ha kihűlt mozsárban törjük apróra, de legyenek benne kisebb darabok. Ezután pirítsuk meg a szezámmagot is, és ha kihűlt keverjük a mogyoróhoz. Következnek a fűszerek. A koriandert, a kétféle köményt addig pirítsuk, amíg illatozni kezd és kihűlés után ezt is törjük meg mozsárban. A legvégén a borsot pirítjuk és törjük. Keverjük még hozzá a sót és készen is van a csodálatos fűszerünk.


2016. január 12., kedd

Januári napfény


A piacokon az év ezen időszakában lehet kapni Meyer citromot, amit szerintem vétek kihagyni. Aki nemi ismerné ezt a fajtát, annak egy kis tájékoztató, hogy ez igazából se nem citrom, se nem narancs, hanem valahol a kettő között van. Kerekebb, mint a citrom, halvány narancssárgás a színe és mind az íze, mind az illata fenséges, ebből adódóan nagyon sok mindenhez felhasználható. Én most egy nagyon egyszerű és frissítő pohárdesszertet készítettem belőle, hogy a ködös napokat kicsit napfényessé varázsoljam.


Málnás citromhab

Hozzávalók (4 adag):
6 db babapiskóta
20 dkg fagyasztott málna
2 evőkanál cukor
fél citrom leve
a habhoz:
150 g citromkrém (lemon curd)
2 dl tejszín
20 g porcukor


A málnát egy edénybe tesszük, hozzáadjuk a cukrot és a citromlevet, majd addig főzzük amíg a málnaszemek összeesnek. Félretesszük hűlni. 
A habhoz a tejszínt a porcukorral kemény habbá verjük, majd hozzákeverjük a citromkrémet. A babapiskótát apró darabokra törjük és a pohár aljára szórunk belőle.Meglocsoljuk a málnával, majd erre jön a hab. Újra babapiskóta,málna és hab. A tetejét egész málnaszemekkel díszítjük. Ezzel kész is frissítő desszert.


Egy kis plusz: A két ünnep között az utcán sétálva találtam néhány kidobott aranyvessző ágat, amit gondoltam otthon vízbe teszek és nagyon szép kis dekor lesz belőle. Mára virágokat hozott és ezzel teszi napossá a nappalinkat. Szép napot mindenkinek!



2016. január 6., szerda

Popeye falatok


Korábban többször készítettem már olyan édes sütit (rugelach-ot), aminek a tésztájában sajtkrém van. Ezt általában valami édes töltelékkel ízesítik, de ki mondta, hogy sóssal nem lehet? Gondoltam egy merészet és kipróbáltam egy spenótos, fetás, sajtos, fűszeres töltelékkel és csodás harapnivaló kerekedett belőle. Ez most kivételesen megrendelésre készült, de egy párat azért lecsippentettem belőle, mert imádom ezt a szinte leveles, gazdag tésztát, ami szétomlik a szájban.

Spenótos falatok

Hozzávalók.
a tésztához:
25 dkg finomliszt
20 dkg krémsjt
20 dkg vaj
1 tojás sárgája
1 mokkáskanál só
a töltelékhez:
20 dkg spenót
1 cikk fokhagyma
15 dkg feta vagy feta jellegű sajt
só,bors
1-2 evőkanál tejföl
1 tojás a lekenéshez
1 kanél tej
a tetejére lenmag

A hideg vajat a liszttel robotgépben morzsásra keverjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót is és tovább keverjük, amíg egy nagy labda nem lesz belőle. Kicsit még kézzel átgyúrjuk és hűtőbe tesszük egy órát pihenni. 
Közben elkészítjük a tölteléket. A spenótot leforrázzuk, majd kinyomkodjuk belőle a vizet és apróra vágjuk. A sajtkrémet villával összetörjük és belekeverjük a többi hozzávalót. Hozzáadjuk a spenótot is és félretesszük.
Kivesszük a hűtőből és két egyenlő részre osztjuk. Vastagon lisztezett deszkán kinyújtjuk a tésztát úgy, hogy egy 44*20 cm-es téglalapot kapjunk. Megkenjük a töltelékkel és a hosszabbik felétől szorosan feltekerjük. 4 cm széles darabokra vágjuk, a tetejét kicsit lelapítjuk és sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk. A másik tésztával is ugyanígy járunk el.
A tojást és a tejet összekeverjük, majd megkenjük vele a sütik tetejét és megszórjuk lenmaggal.170 C-os előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.