Csíííz


Hetek óta sajttortára vágytam, mikor is a barátnőm egyetlen mondatával pontot tett hányattatásaim végére, azzal, hogy nekem szegezte a kérdést: Miért nem sütsz te magad? És valóban ezúttal a probléma legevidensebb megoldása valahogy eszembe sem jutott. Mivel semmiképpen sem akartam valami másodosztályú helyen kemény, ezer napos sajttortát enni és ahhoz sem volt túl sok kedvem, hogy körbejárjam a várost egyetlen szeletért, valóban az tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak, hogy én készítem el.
Szóval elővettem Mautner Zsófi könyvét és a korábban már jól bevált new york-i cheescake-re mentem rá. Nem vagyok elfogult, de tényleg tökéletesre sikeredett. A teteje szép sima, amit akár kedvünk szerint díszíthetünk tovább, az állaga pedig pont jó: sem túl kemény, sem túl lágy. Utólag is hálás köszönet a perfekt receptért. 


Sajttorta szedermártással

Hozzávalók:
az alaphoz:
25 dkg zabkeksz
12 dkg olvasztott vaj
a sajtréteghez:
60 dkg krémsajt (én Lidl-ben vettem)
15 dkg porcukor
1 citrom reszelt héja és 1/2 citrom leve
1 evőkanál tejföl
1 dl tejszín
3 tojás sárgája
1 púpos evőkanál étkezési keményítő
az öntethez:
mag nélküli szederlekvár (ha nincs, akkor passzírozzuk át, mert zavaróak a magok)
kevés víz

A kekszet ledaráljuk és összekeverjük az olvasztott vajjal. Egy 23 cm-es átmérőjű tortaformát kivajazunk és az aljára sütőpapírt terítünk. A kekszmorzsát beleöntjük és jól lenyomkodjuk. Hűtőbe tesszük, amíg a krémet elkészítjük.
A szobahőmérsékletű sajtkrémet kikeverjük a többi hozzávalóval. Pár percig robotgéppel keverjük, majd ráöntjük az alapra. A tortaformát körbe jó bebugyoláljuk több réteg alufóliával, hogy a víz ne tudja eláztatni a tésztát. Egy nagy tepsibe tesszük és felöntjük annyi forró vízzel, hogy a formát félig ellepje. 
180 C-os előmelegített sütőbe toljuk és kb. 45 perc alatt készre sütjük. Amikor kész, még kicsit remeg, de nem baj, mert majd szépen megdermed. A formában hagyjuk kihűlni, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük. 
Az öntethez a lekvárt annyi vízzel felforraljuk, hogy folyós legyen, majd a tálaláskor a tortára öntjük. Ha van otthon még szeder, azzal is díszíthetjük. IMÁDOM!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések