2015. február 27., péntek

A húsvéti asztal kelléke


Szeretem azokat a sütiket, amelyek tésztája vajban gazdag. Ebben a mostaniban nem csak vaj van, hanem sajtkrém is, amitől olyan puha, hogy szinte szó szerint szétomlik az ember szájában. Ha reggelire fogyasztjátok nem is kell hozzá más, csak egy jó nagy pohár tej, uzsonnára pedig kenjétek meg mondjuk citromkrémmel, ha pedig már nagyon kitavaszodik, akkor dobjátok fel néhány friss eperszemmel. Csodálatos lesz  az összhang, nekem elhihetitek!


Krémsajtos-citromos kuglóf

Hozzávalók:
330 g vaj, plusz a forma kikenéséhez
220 g krémsajt (Lidl-ben vettem, de tökéletes a Philadelphia is)
250 g cukor
6 tojás
450 g liszt
1 citrom leve és lereszelt héja
csipet só
vaníliakivonat
50 g fehér csokoládé a díszítéshez

A puha vajat és a krémsajtot keverjük pár perc alatt habosra, majd adjuk hozzá fokozatosan a cukrot. Ha a cukor feloldódott egyenként keverjük hozzá a tojásokat, a citrom levét és héját, a vaníliát és a sót. A legvégén a lisztet adjuk hozzá, amit szintén fokozatosan keverjünk a tésztához.
A kuglófformát kenjük ki vajjal és öntsük bele a tésztát. Párszor ütögessük a konyhapulthoz, hogy a levegőbuborékok eltűnjenek, majd tegyük 160 C-os előmelegített sütőbe. 50-60 perc alatt sül készre, előtte mindenképpen ellenőrizzük tűvel, hogy átsült-e. Ha megsült vegyük ki a sütőből és hagyjuk a formában néhány percig. Ha kissé kihűlt, borítsuk egy tálra és hűtsük le teljesen. 
A csokoládét olvasszuk meg, majd töltsük egy zacsiba, aminek a végén egy kis lyukat vágunk. Locsoljuk meg vele a kuglófot és élvezzük az ízét. Már csak egy kis citromkrém kell hozzá és tökéletes uzsonna kerekedik belőle. 


2015. február 20., péntek

Az előítéletekről...


Nagyon mélyen él bennem az emlék, mikor még iskolába jártam (jaj de régen is volt) és a menzán sárgaborsó főzelék volt az ebéd. Leírhatatlan undor fogott el minden egyes alkalommal és sosem értettem, hogyan lehet ezt a malterszerű anyagot megenni. Olyan éhesen értem haza minden egyes ilyen napon, hogy akár a vasszöget is megettem volna és őszintén bíztam abban, hogy anyukám valami nagyon finommal vár. Hazaérve jött aztán az igazi hidegzuhany: anyukám is sárgaborsó főzeléket főzött... Nekem így hosszú idő távlatából fixa ideám, hogy ez minden egyes menzás sárgaborsófőzelékes napon a fenti leírtak szerint történt, de nyilván túlzok... J
A gyerekkori rossz emlékek után bevallom soha nem ettem sárgaborsó főzeléket, sőt semmi olyat, amiben sárgaborsó volt. Továbbmegyek, még a szagát sem bírtam elviselni, így azt sem, ha valaki mellettem azt evett. 
A héten érkezett két vadonatúj darab a szakácskönyv gyűjteményembe és annyira megfogott az egyik kép, hogy azonnal el akartam készíteni. És, hogy mi volt ez? Bizony sárgaborsóleves! Bevallom kicsit megijedtem. Biztosan akarom én ezt???  De végül erőt vettem magamon, megfőztem, kicsit módosítottam is a recepten és olyan csodás melengető leves kerekedett belőle, hogy nem is értem mi is bajom is volt eddig a sárgaborsóval. Szóval dobjátok sutba az előítéleteiteket és próbáljátok ki bátran, nem fogtok csalódni.  


Sárgaborsóleves virslivel

Hozzávalók:
1 kisebb sárgarépa
1/2 szál szárzeller
1 petrezselyemgyökér
1 cikk fokhagyma
10 cm póréhagyma
25 dkg sárgaborsó
1 babérlevél
frissen őrölt szerecsendió
olaj
só, bors
3 kanál krémes tejföl
4 virsli
kb. 1 l alaplé vagy víz

A megtisztított zöldségeket feldaraboljuk akkorára, hogy a beleférjenek az aprítóba. Nem kell nagyon finomra aprítani, csak néhány másodperc darabolás és már el is készül. 
Az olajat egy lábosba öntjük és hozzáadjuk a zöldségeket. Pár perc alatt megpároljuk és hozzáadjuk a sárgaborsót. Kicsit kevergetjük, majd felöntjük az alaplével vagy a vízzel, beledobjuk a babérlevelet,  majd belereszeljük a szerecsendiót. Ízesítjük sóval, borssal és lefedve hagyjuk gyöngyözni. 
Közben ellenőrizzük és ha szükséges még öntünk hozzá vizet, de nem legyen túl híg. Amikor a borsó megpuhult beledobjuk a feldarabolt virslit és perc perc alatt megfőzzük. A legvégén a tejfölt elkeverjük egy kevés levessel, majd folyamatos kevergetés mellett a leveshez öntjük. 
Melegen friss ropogós kenyérrel tálaljuk.


2015. február 16., hétfő

"C-Vitamin" pite


Jó ideje nem jelentkeztem már, aminek egyetlen oka van, mégpedig az, hogy kiscsaládunkat is elérte a nagy influenzajárvány és két hétre kidőltünk a sorból. Öröm az ürömben, hogy nem egyszerre gyűrt le bennünket a betegség, hanem szépen sorban, mintha tudná, hogy a beteg anyuka nem tudja a beteg gyerekét ápolgatni. Utólag is köszi a kegyet, Mr. Flu :)

De most már mindenki újra talpon, minden a régi kerékvágásban, így hoztam is nektek egy kis vitaminos sütit - mi mást?? :). Szóval ez egy kellemes citromos süti, ami főleg nyáron lehet igazán frissítő, de mivel most van itt a szezonja, remélem most is nagyon jól esik majd ez az enyhén savanykás íz mindenkinek!

Citromos pite

Hozzávalók:
a tésztához:
225 g vaj
70 g porcukor
300 g liszt
1 kiskanál reszelt gyömbér
csipet só
a citromos réteghez:
220 g cukor
40 g liszt
4 tojás
két citrom héja lereszelve
4 kisebb citrom leve

A tésztához tegyük a hozzávalókat egy robotgépbe és keverjük egyneművé. Nem baj ha nem áll össze teljesen, mert úgysem kell a tésztát nyújtani. Öntsük egy közepes tepsibe, amit előtte sütőpapírral kibéleltünk és egyenletesen terítsünk szét, majd nyomkodjunk le. Előmelegített sütőben (160 C) süssük kb. 15-20 percig, amíg egy kicsit megbarnul.
A citromos réteghez egy nagy tálban keverjük össze a cukrot, a lisztet, a citromok héját és levét. Amikor a cukor feloldódott és a tészta is félig megsült öntsük öntsük a keveréket a tészta tetejére és tegyük vissza a sütőbe. Süssük még 20-25 percig, amíg a teteje pudingszerű lesz. Ekkor vegyük ki a sütit és hűtsük le teljesen, majd szeleteljük fel. 


2015. február 4., szerda

Desszert néhány perc alatt


A hétvégén kókusztejes-gyömbéres sütőtöklevest főztem. Mivel a kókusztejből nem kellett sok a levesbe, úgy gondoltam azonnal fel is használom a „maradékot”, mert ismerve magam, ha hűtőbe teszem, akkor tutira megfeledkezem róla és csak megromlik. Este  volt már és mivel nem terveztem nagyon sok időt a konyhában tölteni, a panna cotta tűnt a legjobb és leggyorsabb megoldásnak. Cukor nélkül készítettem, hogy a lelkiismeretem tiszta maradjon és 70%-os kakaótartalmú csokiból kreálódott hozzá az öntet. A végeredmény szerintem csodás lett, a másnapi ebédnek a tökéletes befejezése volt.


Kókuszos panna cotta csokoládéöntettel

Hozzávalók (4 adag):
400 ml kókusztej
1 dl tejszín
2 púpozott evőkanál eritrit (vagy ízlés szerint cukor cukor)
3 lapzselatin
az öntethez:
5 dkg étcsokoládé
1/2 dl tej
aki édesebben szereti tehet bele egy kis mézet
kevés narancskivonat
tálaláshoz 1 marék kókuszpehely

A kókusztejet és a tejszínt az édesítővel összemelegítjük. A zselatinlapot hideg vízbe áztatjuk, majd egyenként belekeverjük a tejszínes keverékbe, majd négy kis tálkába öntjük és a hűtőbe tesszük dermedni. 
Tálalás előtt a csokoládét a tejjel összeolvasztjuk, belekeverjük a narancskivonatot (lehet reszelt narancshéjat is, csak akkor kis darabok maradnak az öntetben) és félretesszük hűlni. A kókuszpelyhet egy száraz serpenyőben kissé megpirítjuk és ezt is félretesszük hűlni. 
Kivesszük a kis tálkákat a hűtőből, a szélét körbevágjuk és egy tányérra borítjuk. Megöntözzük a csokiöntettel és megszórjuk a kókusszal.