2015. január 31., szombat

Rugelach



Korábban már készítettem olyan tésztát amelynek tésztájában sajtkrém van és már akkor nagyon megtetszett benne az, hogy könnyen elkészíthető és, hogy ezerféleképpen lehet variálni, az ízéről már nem is beszélve... Akkor még nem tudtam, hogy a hivatalos neve: rugelach, de ugye mindig tanul az ember. Eredetileg kifli formára van föltekerve, de ki mondta, hogy mindig ragaszkodjunk a hagyományokhoz? Az én tésztám végeredménye tehát egy ropogós, ízletes finomság lett, tele házilekvárral és mandulával. Legközelebb annyit változtatok majd rajta, hogy szélesebbre vágom a szeleteket, mert némelyik nem bírta a strapát és eldőlt sütés közben. (A receptben természetesen már a szélesebb verzió van feltüntetve.)
Egy ilyen után úgy gondolom, hogy a pékségekben illendő lenne átgondolni, hogy inkább ilyeneket kellene árulni a sok vacak helyett! Mit gondoltok?

Málnás-mandulás rugelach

Hozzávalók:
190 g vaj
190 g krémsajt (én a Lidl-ben vettem)
4 kanál porcukor
22 dkg liszt
1 tojás sárgája
1 csipet só
kevés vaníliakivonat
10 dkg mandula durvára törve
málnalekvár
barna cukor a szóráshoz
1 tojás a kenéshez
1 kanál tej

A hideg vajat a liszttel és a porcukorral robotgépben morzsásra keverjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót is és tovább keverjük, amíg egy nagy labda nem lesz belőle. Kicsit még kézzel átgyúrjuk és hűtőbe tesszük egy órát pihenni. 
Kivesszük a hűtőből és két egyenlő részre osztjuk. Vastagon lisztezett deszkán kinyújtjuk a tésztát úgy, hogy egy 44*20 cm-es téglalapot kapjunk. Megkenjük málnalekvárral majd megszórjuk a dióval és hosszabbik felétől kezdve föltekerjük. 4 cm széles darabokra vágjuk, a tetejét kicsit lelapítjuk és sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk. A másik tésztával is ugyanígy járunk el.
A tojást és a tejet összekeverjük, majd megkenjük vele a sütik tetejét. A tetejét megszórjuk barna cukorral és már mehetnek is a sütőbe. 170 C-os előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük.


2015. január 28., szerda

Vissza Dél-Olaszországba - Puglia&Salento



Ezeken a havas, ködös, hideg téli napokon igazán jó érzés visszaidézni egy szeptemberi dél-olaszországi kiruccanást, amiről eddig még nem írtam.
Tavaly ősszel, egy nagyon kedvező Wizzair akciós repjegy lehetőséget kihasználva, ismételten beneveztünk egy dél-olaszországi miniszabira. Mivel az előző ottlétünk során már bejártuk Barit és környékét, ezért most kicsit délebbre, Salento tartomány felé vettük az irányt. Autót nem akartunk bérelni, így a Bariba való megérkezés után vonattal folytattuk utunkat Brindisibe és itt rendeztük be a főhadiszállást. Apartmant béreltünk az óváros egyik szűk kis utcácskájában, ahol éjjel-nappal fül és szemtanúi lehettünk az ott élők mindennapjainak és a valódi délolasz temperamentumnak. A tulaj, Fabrizio nagyon kedves és segítőkész volt, és a maga olasz-angol-activity nyelvezetével :) tulajdonképpen mindent elmesélt nekünk a városról, elmondta milyen látnivalókat érdemes megnézni, sőt még éttermet is ajánlott.
Ezúttal nem terveztünk nagyon nagy túrákat, inkább pihenni szerettünk volna, de azért a város főbb nevezetességeit természetesen felkerestük. Az estéket a Fabrizio által ajánlott kis tengerparti étteremben töltöttük el Luigi-nál, ahol kizárólag a helyiek vacsoráztak. Az első este még nem tudtuk mekkora adagokra és milyen kajára számíthatunk, ezért csak előételt és tésztát rendeltünk és mint utóbb kiderült, ezt nagyon helyesen tettük, mert szinte a már 7 különböző tengeri finomságot felvonultató előételtől  tele lettünk és még csak ezután következett a tészta. Nálunk alapszabály, hogy ilyenkor kihasználva annak lehetőségét, hogy tengerparton vagyunk, kizárólag halakat és tengeri herkentyűket rendelünk. Összegezve a fentieket tehát nagyon jó választás volt ez az étterem, ha esetleg arra járnátok semmiképp se hagyjátok ki! (http://www.luigiilcapitano.it/)
Természetesen nem csak a kajálásról szólt ám a miniszabi, hanem egy kis városlátogatásról és tengerparti fürdőzésről is. 
Esti sétáink helyszíne

Kikötő

Már a bejárat is hívogató

Basilica di San Giovanni Battista


Olasz hit mindenhol

Esti fényben

Az utcánk éjjel
Sétálóutca nappal


A második napon Leccébe utaztunk. Itt főleg az óvárosi rész felfedezése volt a célunk. A nap nem indult valami fényesen, ugyanis elkezdett szemerkélni az eső, de ez sem szegte kedvünket, mert ez a gyönyörű óváros épületeinek még sajátságosabb hangulatot kölcsönzött. Bár itt már kicsit több volt a turista, mint Brindisiben, de még így is jóval kevesebb, mint mondjuk egy híresebb olasz városban, Rómáról nem is beszélve. 
Csodálatosak voltak tehát az épületek, a templomok és a délben elfogyasztott pizza is, amire elég sokat kellett várni, mert mint kiderült valami bajnok pizzasütő műhelyébe tévedtünk, így mindenki itt akart enni. 
Lassan az eső is elállt, így a város megmutatta barátságosabb arcát is. A nap végén  visszatértünk a nyugis kis városkánkba Brindisibe, pihentünk egy kicsit és elindultunk az esti sétánkra és vacsoránkra természetesen Luigihoz.
Kicsit szomorkás, de gyönyörű

Katedrális




Utcakép



A harmadik napot kizárólag pihenéssel terveztük eltölteni, ezért a csizma sarkának túloldalára, a Jón tenger felé vettük az irányt. Azaz csak vettük volna, mert kiderült ez a küldetés annyira nem is egyszerű, mint gondoltuk. Brindisitől Torre Lapillo egy órácskára van, viszont közvetlen járat ősszel már nincs, csakis nyáron lehet oda naponta egyszer átjutni busszal. Mi azonban mindenképpen látni akartuk ezt a festői tengerpartot, ezért Fabrizióval kezdtünk brainstormingba. Ő hozta magát és olaszosan vágta át a gordiuszi csomót: megkérte az egyik barátját vigyen el minket, majd délután jöjjön értünk. El sem akartuk hinni, hogy ez tényleg ennyire könnyen ment. Az árban megegyeztünk és már indultunk is, ami pedig még hihetetlenebb a megbeszélt időpontban jött is értünk, pedig azért volt bennünk egy kis félsz, hogy ő is olaszosan kezeli majd az idő fogalmát.
Torre Lapillo egyébként egy kis gyöngyszem a Jón tenger partján. Kizárólag olaszok járnak ide és nyáron állítólag iszonyatos a tömeg. De így szeptember táján már lényegesen kevesebben voltak. A tenger csodálatos már-már zöldes színű, a part arany homokos, és a víz hőmérséklete pedig még szeptemberben is közelítette a 25 fokot. Egy csodálatos napot töltöttünk tehát itt, fürödtünk, pihentünk, fagyiztunk, kávéztunk, maximálisan átadtuk magunkat a dolce vita életérzésnek.










Az utolsó nap délelőttjén búcsút intettünk a bájos kis Brindisinek és visszatértünk Bariba, ahol volt egy szinte teljes napunk, mert csak este indult a gépünk. Mivel az előző évben már megnéztünk és körbejártunk itt szinte mindent, ezért csak egy könnyed sétát és egy jó ebédet terveztünk. Először az óvárosba indultunk, mert van ott egy csodaszép kis üzlet, ahol szebbnél szebb kézzel készített és festett kerámiákat árulnak. Az előző vizit során vettünk már itt egy tradicionális olasz tésztás tálat és mellé szerettem volna mindenképpen még valami kis konyhai csecsebecsét. A szűk utcákban, mint egy labirintusban keringtünk mire végre rátaláltunk az eldugott kis boltra. Imádom ezeket a szűk utcákat, órákat el tudok itt nézelődni. Hétvége volt és mivel valamilyen ünnepre is készültek (ezt azóta nem sikerült kideríteni pontosan mi is volt az) az utcákat is feldíszítették ebből az alkalomból. Mindemellett szinte minden lakásban nagytakarítás volt (valószínűleg szintén az ünnep apropóján), így az egész környéket a frissen mosott ruha illata lengte be. Csodálatos volt. A kerámiaboltban nagyon nehéz volt választani a sok szépség közül, végül egy hagymatartóra esett a választásom, ami azóta is konyhám egyik ékessége és mindig ez a néhány nap jut róla eszembe.





2015. január 19., hétfő

Mousse mánia


A karácsonyi desszertemet sajnos nem sikerült megosztanom veletek, mert a sok minden más egyéb teendő mellett már nem volt energiám sem a receptírásra, sem a fotózásra. Pedig milyen istenien is sikerült… A hétvégén viszont egy családi szülinap jó apropó volt arra, hogy ismét elkészíthessem, és ezúttal persze meg is örökítettem nektek. Jöjjön tehát a karácsonyi desszertem 2.0-ás verziója, ezúttal nem a mini változatban. Gesztenye, fehércsokoládé, csöppnyi naranccsal fűszerezve... kell ennél több?

Tudom első ránézésre elrettentőnek tűnhet a sok hozzávaló és a hosszú leírás, de ne ijedjetek meg, az egyes mozzanatok tényleg csak perceket vesznek igénybe. Az összeállítás pedig tényleg gyerekjáték. Egy a lényeg, készítsetek oda minden hozzávalót magatok mellé, olvassátok végig egyszer  rendesen a receptet, aztán nosza, ne teketóriázzatok, vágjatok bele!


Gesztenyés-fehércsokis mousse torta

Hozzávalók:
a tésztához:
4 tojás
2 evőkanál liszt
2 evőkanál mandula
4 evőkanál cukor
1 evőkanál olvasztott vaj
kevés vaníliakivonat
1csipet só
a sziruphoz:
2 evőkanál cukor
1/2 narancs héja és leve
2 evőkanál víz
a gesztenyemousse-hoz:
125 g gesztenyemassza
2,5 dl habtejszín
2 lap zselatin
a fehércsoki moussse-hoz:
100 g fehér csokoládé
2,5 dl tejszín
3 lap zselatin
a mázhoz:
50 g étcsokoládé
1/2 dl tejszín
a golyókhoz:
125 g gesztenyemassza
1/2 narancs reszelt héj és leve

Először a tésztát készítjük el. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük. A lisztet és a mandulát összekeverjük. Ha a tojások jó habosak, hozzácsurgatjuk a vajat, a vaníliát és beleöntjük a lisztes keveréket, majd egyneművé dolgozzuk. A tojások fehérjét a sóval kemény habbá verjük, majd az előzőhöz adjuk. Sütőpapírral bélelt nagy tepsibe öntjük és vékonyan elterítjük. 180 C-os előmelegített sütőbe toljuk és néhány perc alatt készre sütjük. Ha megsült félretesszük hűlni. Amíg hűl a tészta, elkészítjük a szirupot.
A narancs levét a cukrot és a vizet egy lábosba öntjük és sűrűre főzzük.
Ha kihűlt a tészta, két 20 cm-es kört vágunk belőle, a többi tésztát félretesszük a díszítéshez.
Elkészítjük a gesztenyés habot. A gesztenyemasszát villával összetörjük és fél dl tejszínnel lazítjuk. A többi tejszínt kemény habbá verjük, majd óvatosan a gesztenyemasszához keverjük. 
A zselatint hideg vízbe áztatjuk, majd kifacsarjuk. Néhány kanálnyi vizet felmelegítünk mikróban, majd felolvasztjuk benne a zselatint. A zselatinhoz egy kevés habot keverünk, majd beleöntjük az egészet a habba. 
Egy 20 cm átmérőjű tortaforma aljába sütőpapírt, az oldalára pedig vastag fóliát (én csomagolózacsit szoktam szétvágni, mert a sütőpapír elázna és ráncos lenne a torta oldala) teszünk. 
Az egyik kör piskótalapot a forma aljára tesszük, majd a szirup felével meglocsoljuk és erre öntjük a gesztenyehabot. 10-20 percre a hűtőbe tesszük dermedni és közben elkészítjük a következő réteget.
A fehércsokoládét fél dl tejszínnel megolvasztjuk. A maradék tejszínt habbá verjük és óvatosan a csokoládéhoz keverjük. A zselatint ugyanúgy, mint az előző habnál megolvasztjuk és a habhoz keverjük. A gesztenyés részre öntjük és újra hűtőbe tesszük dermedni.
Ha megdermedt a torta, a tetejére tesszük a második kör piskótát és ezt is meglocsoljuk a sziruppal. Várjuk meg amíg beszívja, addig készítsük el csokiöntetet. 
A csokit 1/2 dl tejszínnel olvasszuk össze és jól keverjük el, ezt öntsük a torta tetejére, de hagyjunk egy kevés mázat a díszítéshez. 
A maradék piskóta 1/3-át kézzel morzsoljuk össze és adjunk hozzá 125 g gesztenyét. Ízesítjük narancs reszelt héjával és levével. Gyúrjuk egyneművé és formázzunk belőle kis golyókat. Elég sok lesz belőle, nem biztos hogy mind rákerül a tortára. Ami megmarad abból készítsünk cake pop-ot.
A kis golyókat csokiba mártjuk és torta tetejére pakoljuk ízlés szerint. Tegyük vissza a tortát a hűtőbe és néhány órát hűtsük, majd tálaljuk.






2015. január 9., péntek

Kezdjük az új évet lisztmentesen!


Először is boldog újévet mindenkinek! És ha új év, akkor új tervek és persze még újabb receptötletek, csak győzzem őket megvalósítani! :)
Az idei első recept egy igazán „szaftos”, finom torta, amiben egyáltalán nincs liszt, csak darált mandula, a szaftosságát pedig az egészben főtt narancs adja. A főtt narancstól az íze ráadásul tényleg igazán különlegesnek mondható. Töltelék egyáltalán nem szükséges bele, hiszen a torta állaga olyan, mintha már eleve töltve lenne. Ha megtörténtek az előkészületek (narancs hosszú főzése), utána már tényleg csak néhány percbe kerül az összeállítása. Nekem már csak egy kis szín hiányzik róla, mondjuk egy szép nagy málnaszem, de ettől most így télvíz idején kivételesen tekintsünk el! 


Narancsos mandulatorta

Hozzávalók:

2 közepes méretű narancs
6 egész tojás
180 g barna cukor
250 g darált mandula
1 tk sütőpor
50 g szeletelt mandula
egy csipet só
vanília kivonat
pár csepp mandulakivonat (opcionális)
porcukor a tálaláshoz


Először a narancsokat főzzük meg. Tegyük a narancsokat egészben héjastul egy lábosba, és öntsük fel vízzel. Fedjük le és forraljuk fel. Ha felforrt a víz, vegyük kisebbre a lángot és főzzük kb. 2 órán keresztül, amíg a narancs teljesen megpuhul. Ha megfőtt a narancs, vegyük ki a vízből és hagyjuk hűlni. Amikor kihűlt vágjuk ki a két végét és egy robotgépben pépesítsük.  Ezt a folyamatot akár egy nappal korábban is meg lehet csinálni.
Tegyük a tojásokat egy habverő tálba, adjuk hozzá a cukrot és verjük nagyon habosra, amíg a tojás kifehéredik, a cukor pedig elolvad. Ezután keverjük bele a narancspépet és keverjük meg. Ha jól elkeveredett tegyük bele a többi hozzávalót is a szeletelt mandula kivételével és ezzel is elegyítsük el. Öntsük a keveréket egy jól kivajazott 26 cm-es tortaformába, szórjuk rá a szeletelt mandulát, majd 170 C-os (hőlégkeveréses, ha nincs akkor 190 C) előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt süssük készre. Ha a tetején nagyon pirulna a mandula, tegyünk rá alufóliát. Mindenképpen ellenőrizzük a tortát, hogy átsült-e, mert sütőnként más és más lehet a sütési idő.
Tálaláskor szórjuk meg a tetejét porcukorral.