Mama said

A Tokajról szóló bejegyzésem végén megígértem hogy az „Anyukám mondta” étteremről írok majd egy külön postot, így hát íme:

Szóval úton hazafelé Tokajból Encs felé vettük az irányt, egészen pontosan vettük volna, mert bár átléptük az Encs határát jelző táblát többször is, (de tényleg kb. háromszor keresztülmentünk fel és le a kis falun), mire megtaláltuk ezt a titkos csodát! És tényleg egy kis csoda ez a hely, mert belépve mintha egy teljesen más világba csöppenne az ember, mintha a Tokaji borvidék kapujához legalábbis egy külön bejáratú Olaszországot is teremtett volna a nagyszakállú.

Rutinosak voltunk, mert foglaltunk előre asztalt és mint utóbb kiderült, ezt nagyon bölcsen tettük, hiszen teltház közeli állapot fogadott bennünket már délben. Szóval zajlott az élet, ment a sürgés forgás, pontosan úgy, ahogyan ennek egy olasz jellegű étteremben lennie kell. A nagy sürgés forgás  azonban semmiképpen sem ment a minőség, a kiszolgálás, az udvariasság vagy a kedvesség rovására, ami szerintem ritkaság, de itt valamiért mégis tökéletesen működik. Miután a pincérünk felvette a rendelést egyszer csak az egyik tulajdonos Dudás Szilárd termett az asztalunknál és spontán mesélni kezdett, aztán olyat beszélgettünk, mintha legalábbis ezer éve ismernénk már egymást… És az ehhez való érzékre szerintem születni kell, aztán tovább lehet tanulni belőle Olaszországban, mint ahogy ezt a Dudás fivérek is tették és végül egy ilyen étterem lesz a vége… Mindenesetre minden kérdésünkre választ kaptunk, kivéve persze a pizzatészta alapreceptjét, mert azt Szilárd elmondása szerint mindenkinek magának kell kiderítenie, megszereznie, kijárnia a pizza őshazájában…

A tökéletes háromfogásos ebéd zárásaképpen pont az i-re a kávéval került fel. Aki kicsit is ismer, az tudja hogy erre nagyon nagyon háklis vagyok és képzeljétek életem egyik legjobb kávéját szolgálták fel, mint utóbb kiderült Gianni Frasi különleges, szinte csak Michelin-csillagos éttermekben és  Forma 1-ben backstage-ében kapható kávájáról volt szó, amiből pörkölt állapotban szerencsére haza is sikerült menekíteni…

Mint azt bizonyára észrevettétek nem mentem bele az itt készült ételek és a felszolgált egyébként kizárólag tokaji borok elemzésébe, szándékosan: mert  tényleg pontosan olyan tökéletesek, egyediek és csodálatosan ízletesek, mint ahogy azt már sok helyen olvashattátok, sokkal inkább az étterem varázsa, szíve lelke, ami számomra semmihez sem hasonlítható, és az a tény, hogy igen, így is lehet vendéglátást csinálni itt Magyarországon is!

Így tovább fiúk, mi biztosan megyünk még hozzátok…