A piros arany


Már jóideje minden nyárnak úgy futok neki, hogy na most már tényleg kipróbálom a házi ketchup elkészítését, de valahogy eddig sosem jutottam el odáig, vagy csak szimplán lusta voltam. Mivel az idén extrán szépek a paradicsomok, ezért úgy döntöttem: nincs mese, belevágok. Nem tagadom motiváló tényező volt az is, hogy Luca lányunk elvakultan rajong a kethcupért, gyakorlatilag minden étel mellé képes lenne ezt enni.  A ketchup alapreceptjét Jamie Olivertől nyúltam, az arányokon azonban szokásomhoz híven változtattam (szerintem amúgy is mindenki a saját ízlése szerint készítse el).

Ketchup Jamie módra

Hozzávalók:
1 kg felkockázott paradicsom
1 nagy fej durvára vágott lila hagyma
½ durvára vágott édeskömény
1 szél szárzeller
hüvelykujjnyi reszelt gyömbér
2 gerezd szeletelt fokhagyma
1 kimagozott aprított chili
1 csokor bazsalikom
1 evőkanál koriandermag
2-3 szegfűszeg
1 kávéskanál frissen őrölt bors
2 dl vörösborecet
70 g barna cukor
só ízlés szerint
olívaolaj

Tegyük a zöldségeket egy nagy edénybe az olívaolajjal és adjuk hozzá az fokhagymát, a gyömbért, a chilit, a koriandermagot és a szegfűszeget. Lassan kis lángon főzzük puhára, majd adjuk hozzá a paradicsomot és 3,5 dl vizet. Kis lángon addig gyöngyöztessük, amíg a felére fő. Ekkor adjuk hozzá a bazsalikomleveleket és egy botmixer segítségével turmixoljuk le. Szitán szűrjük át kétszer, hogy teljesen sima legyen. Öntsük hozzá az ecetet és a cukrot, majd sózzuk, borsozzuk és főzzük addíg, amíg ketchup sűrűségű lesz.
Ha kész, még melegen sterilizált üvegekbe töltjük és jól bebugyolálva kihűtjük.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések