2012. június 25., hétfő

Sportszelet


Nőtársaim! Mindannyiunk nagy örömére a foci eb végre a finiséhez közeledik. Ez azt jelenti, hogy már tényleg csak néhány unalmas 90 perc van hátra...Most arról inkább ne is beszéljünk, hogy egy hónap múlva jön az olimpia.
De mindnyájan tudjuk, hogy nincs is annál jobb érzés, mint amikor a meccseket bámuló és közben söröző életünk párjai köszönetet rebegnek egy-egy általunk készített sörkorcsolyáért. Ebben az időszakban egy ilyen dicséret ugyanis többet ér mindennél. 
Az alább kaja alapját a Good Food-ból puskáztam, és ne ijedjetek meg attól, hogy a zöldeket nem szerető pasik észreveszik a benne lévő spenótot, mert ebben a módosult tudatállapotban mindent képesek felfalni a sörük mellé.

Spenótos-burgonyás batyu

Hozzávalók:
140 g teljes kiőrlésű liszt
140 g finomliszt
170 g vaj
1 dl tej
1 tojás a lekenéshez
a töltelékhez:
1 kisebb burgonya
200g spenót
1 tojás
15 dkg sajt
1,5 dl tejszín
2 gerezd fokhagyma
szerecsendió
olaj
só, bors

A tésztához morzsoljuk össze lisztet a vajjal, majd adjuk hozzá a tejet és dolgozzuk puha tésztává. Tegyük egy tálba és pihentessük a hűtőben egy órán át.
Addig készítsük el a tölteléket. A burgonyát vágjuk kockára és főzzük puhára. Az olajat hevítsük fel, futtassuk meg rajta a fokhagymát, majd tegyük bele a spenótot és fonnyasszuk meg. Egy tálban keverjük össze a spenótot, a burgonyát, a tejszínt, a tojást és a sajt kétharmadát. Ízesítsük sóval, szerecsendióval és borssal.
Lisztezett deszkán nyújtsuk ki a tésztát és vágjuk 8 db 13*13 cm-es négyzetekre. Mindegyik közepére tegyünk egy kanál tölteléket és a szélüket kenjük meg felvert tojással. Fogjuk össze a tészták négy sarkát és formázzunk kis batyukat. A tetejüket is kenjük meg tojással és szórjuk meg sajttal. 200 C-os előmelegített sütőben süssük kb. 30 percig, amíg aranybarna nem lesz.

2012. június 14., csütörtök

Keep it cool

Ma délben belefutottam az időjárás előrejelzésbe, ahol azt jósolták, holnaptól jön a kánikula és az legalább egy hétig eltart. Ezért kivételesen egy olyan frissítő levest ajánlok a figyelmetekbe, és amit már akár előre elkészíthettek a forró napokra és ami szigorúan hidegen fogyasztandó. 
Bevallom gyerekkoromban nem nagyon rajongtam a zöldbablevesért, azonban ez a verzió egy kis kaporral megbolondítva nem fog csalódást okozni a napközis menü elleneseknek sem.
Kapros zöldbableves

Hozzávalók:
50 dkg zöldbab
1 babérlevél
1 evőkanál fehérborecet
1 nagy csokor kapor
2 dl tej
2 evőkanál tejföl
1 evőkanál liszt
1 evőkanál nyírfacukor
só, bors

A zöldbabot megtisztítjuk és 2 cm-es darabokra vágjuk. Felöntjük vízzel, beletesszük a babérlevelet, sózzuk, borsozzuk, majd a babot puhára főzzük.  A lisztet, a tejet és a tejfölt csomómentesre keverjük és behabarjuk vele a levest.  Az apróra vágott kaporral, az ecettel és a cukorral ízesítjük.





2012. június 10., vasárnap

Summer in the city

 

Megérkezett végre az igazi nyár, amikor az ember sokkal jobban kívánja a könnyedebb kajákat a nehéz sült húsokkal szemben. Nemhiába az életről annyi mindent ismerő olaszok szállítják a megoldást erre is. Most tehát egy könnyed zöldséges tésztaétellel jövök, amelybe kizárólag azért került bacon, mert Kakaórocker szerint az igazi jóllakottság csak ezáltal biztosított 100 százalékosan.


Cukkinis mascarponés szélesmetélt

Hozzávalók (2 személyre):
5 dkg bacon
2 kicsi cukkini
3-4 db újhagyma felaprítva
2-3 evőkanál mascarpone
1 cikk fokhagyma
1 citrom reszelt héja
olívaolaj
só, bors
1 csokor petrezselyem felaprítva
50 g parmezán
30 dkg szélesmetélt

Egy nagy lábosban vizet forralunk a tésztának. Amikor felforrt megfőzzük benne a tésztát. Én házi tésztából készítettem, amit 30 dkg lisztből és 3 tojásból gyúrtam.
Az olívaolajon megpirítjuk a kockára vágott bacont, majd beletesszük az újhagymát, a fokhagymát és a vékony szeletekre vágott cukkinit (zöldséghámozóval a legegyszerűbb). Pár percig pirítjuk, majd hozzáadjuk a mascarponét, a citrom reszelt héját, a sajt felét és a tészta főzővizéből egy merőkanálnyit. Simára keverjük,sózzuk, borsozzuk, majd beletesszük a kifőtt tésztát. Pár perc alatt összemelegítjük, beleszórjuk az aprított petrezselymet és ezzel el is készült. Tálaláskor a maradék parmezánnal megszórjuk.

2012. június 5., kedd

Aranyember (Mangold)


Gondolom az eddigi bejegyzésekből már kiderült, hogy nagyon szeretem a krémleveseket. Nemcsak azért mert gyorsan elkészíthetőek, hanem mert egészségesek, táplálók és Luca lányunk is rajong értük (higgyétek el ez utóbbi nagyon komoly érvnek számít :)). A mai levest mángoldból készítettem el, ami manapság már bármelyik piacon elérhető, de ha valaki mégsem jutna hozzá, akkor spenótból is ugyanolyan isteni lesz. Az alábbi receptet a Nők Lapja konyhájából vettem, de szokásomhoz híven, kicsit azért alakítottam rajta.

Mángoldkrémleves parmezánchips-el

Hozzávalók:
2 -3 szál újhagyma
2 gerezd fokhagyma
50 dkg mángold
2 kis szem újburgonya
5  dl húsleves
1 dl tejszín
1,5 dl tej
fél citrom reszelt héja
só, bors
frissen reszelt szerecsendió
olívaolaj
5 dkg reszelt parmezán

Az olajon megdinszteljük az apróra vágott hagymát és a zúzott fokhagymát, majd megfonnyasztjuk rajta a tisztított mángoldot. Hozzáadjuk az apróra vágott burgonyát és felöntjük a húslevessel. Addig főzzük, amíg a burgonya megpuhul. Ekkor felöntjük a tejjel és a tejszínnel, majd ízesítjük sóval, borssal, reszelt szerecsendióval és a citrom reszelt héjával. Ha felforrt a leves, botmixerrel pürésítjük.
A chips-hez a reszelt parmezánból kis kupacokat teszünk egy forró serpenyőbe és megolvasztjuk, ha egy picit már megbarnult, óvatosan megfordítjuk és a másik oldalát is megsütjük. Finom ropogós lesz, ezzel kínáljuk a levest.