Csiga biga



A napokban éppen a neten nézelődtem, amikor egy nagyon szimpi kakaós csiga recepttel találkoztam. A blog címére, ahol találtam sajnos már nem emlékszem, mert azzal a mozdulattal kimásoltam a receptet magamnak. Az első adandó alkalommal pedig el is készítettem, azzal a különbséggel, hogy kakaó helyett én diót használtam, így szerintem még ütősebb lett.
Ami  nagyon tetszik benne (természetesen a csodálatos ízén kívül), hogy nem szárad ki, még a harmadik napon is puha és lágy a tésztája (már ha marad belőle).

Diós csiga

Hozzávalók: (16 db kisebb csigához)
a tésztához:
 25 dkg túró
 25 dkg liszt
 fél dl tej
 5 evőkanál olaj
 10 dkg porcukor
 csipet só
 fél csomag sütőpor
a töltelékhez:
10 dkg darált dió
10 dkg porcukor
2 evőkanál tej
vaníliakivonat

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és fél órán át pihentetjük. Közben a töltelék hozzávalóit is összekeverjük.  A tésztát két egyenlő részre osztjuk és 3-4 mm vastag téglalap formára nyújtjuk. Megkenjük a töltelék felével és feltekerjük. Nyolc egyenlő részre vágjuk és a vágott felükkel felfelé sütőpapíros tepsire tesszük a csigákat. A tészta másik felével is ugyanígy járunk el. Kissé lenyomkodjuk a tésztát és 170 C-os előmelegített sütőben 15-20 perc alatt aranybarnára sütjük.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések