Multikulti


A főzés is lassan olyan már, mint az öltözködés, mindent lehet mindennel, nincsenek szabályok. Ez a kaja is valahogy így keletkezett. Van benne egy kis keleti, egy kis nyugati, amolyan igazi multikulti ízvilág. A köretet Mautner Zsófitól loptam, bár kicsit változtattam rajta, a fasírt pedig csak úgy jött, a kedvenc fűszereim variálásával.

Fűszeres húsrudak
 
Hozzávalók:
½ kg darált marhahús
½ kg darált disznóhús
½ fej reszelt hagyma
1 gerezd fokhagyma apróra vágva
1 csokor aprított petrezselyem
½ kiskanál őrölt kömény
½ káváskanál őrölt római kömény
½ kávéskanál őrölt koriander
1 tojás
só, bors ízlés szerint
2 evőkanál olaj a sütéshez

A marha és a disznóhúst kétszer ledaráljuk, hogy jó pépes legyen. Hozzákeverjük a fűszereket és rudakat formázunk belőle. A serpenyőt felforrósítjuk és beletesszük az olajat, majd kisütjük benne a húsrudakat. Nem kell sokáig sütni, nehogy nagyon kiszáradjon. Akkor jó, ha a közepe egy kicsit lágy marad. Nyáron grillen is elkészíthetjük csak akkor a rudakat sütés előtt olajba forgatjuk.
  
Fűszeres burgonya sütőtökkel

Hozzávalók:
½ kg burgonya
½ kg sütőtök
2 evőkanál szójaszósz
½ narancs leve
1 kávéskanál kínai ötfűszerkeverék
1 gerezd fokhagyma
só, bors
olaj

A burgonyát meghámozzuk, és pár percig előfőzzük. A sütőtököt kimagozzuk és kockára vágjuk. Egy nagy sütőtálba halmozzuk a félig megfőtt burgonyát és a sütőtököt, majd megfűszerezzük. Fóliával lefedjük és 180 C-os sütőben megsütjük. A végén levesszük a fóliát és még így is pirítjuk egy pár percig.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések