Sörkorcsolya

Bevallom van még egy új konyhai szerzeményem, ugyanis az egyik aukciós oldalon levadásztam egy kenyérsütőgépet. Régóta fontolgattam már, hogy biztosan szükségem van-e egy ilyenre, mert voltak érvek és ellenérvek. Végül mégis úgy döntöttem, hogy megveszem (főleg ennyiért), de igazából nem is a sütőfunkció számított, mindinkább az, hogy ne kézzel kelljen dagasztanom a tésztákat. Az első dagasztás eredménye ez a sós kifli, amit persze kézzel sem nehéz elkészíteni, de így mégis kényelmesebb volt.

Póréval töltött kifli

Hozzávalók:
30 dkg liszt
1/3 cs. szárított élesztő
1 ek. cukor
2 dl tej
7 dkg vaj
1 kk só
1 tojás

a töltelékhez:
kb. 40 dkg póréhagyma
olaj
só, bors
kakukkfű

A hozzávalókat tésztává dagasztjuk, és jól kidolgozzuk. A tetejét belisztezzük és kb. 1 órán át kelesztjük. Amíg a tészta kel, addig elkészítjük a tölteléket.Ha kenyérsütőben készítjük, akkor először a nedves hozzávalókat öntjük a gépbe, majd utána a szárazakat.
A hagymát felaprítjuk és olajon megpároljuk. Sózzuk, borsozzuk és kakukkfűvel ízesítjük. Hagyjuk kihűlni.
Amikor tészta megkelt, négy részre osztjuk, meggömbölygetjük és 15 percig még pihentetjük. Nagyon lágy a tészta, ezért sok liszttel dolgozzunk! Ezután egyenként 20 cm átmérőjű kerek lappá nyújtjuk, és 8 részre vágjuk. A szélesebb oldalukra egy kiskanál hagymát teszünk, és kifli alakúra feltekerjük. Sütőpapíros tepsire helyezzük a kifliket, megkenjük a tetejüket tojással és 180 C-os előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések