Hamuban sült


Najó itt azért még nem tartunk, de ugye a mesékben köztudottan mindig hamuban sült pogácsát visz magával a legkisebbik fiú, vagy éppen a királyfi a hosszú útra. Az én pogácsám természetesen nem hamuban, hanem a sütőben sült és elkészítésének oka sokkal prózaibb: azon kívül, hogy az egész család rajong érte egyetlen kislányom kezd nagyon válogatós lenni. Azt hittem megúszom majd ezt a korszakot, de sajnos nem így lett. Amit azonban mindig biztosan megeszik az a kenyér és a pogácsa, vagy ahogy Ő mondja a: po-po.
Ezúttal a juhtúrós pogácsára esett a választásom, mivel nagyon imádom a juhtúrót és bíztam benne, hogy a kis válogatósnak is ízleni fog majd. Így is történt, annyira bejött neki, hogy a végén már el kellett dugni, mert egész nap csak ezt ette volna.
Igazából ezt a receptet nem is akartam föltenni, de szerintem annyira jó lett a végeredmény, hogy végül mégis úgy döntöttem megosztom veletek.

Juhtúrós pogácsa

Hozzávalók:
50 dkg liszt
25 dkg juhtúró
25 dkg vaj vagy zsír
1 tojás
1 dl langyos tej
1 csipet cukor
½ cs. szárított élesztő
kb 2 dl tejföl
só ízlés szerint

A langyos tejben feloldjuk a cukrot és beletesszük a szárított élesztőt. A többi hozzávalót összekeverjük, majd ha az élesztő felfutott, azt is beleöntjük. Jól összegyúrjuk, és egy órát pihentetjük.
Ezután kinyújtjuk a tésztát és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A sütőt közben előmelegítjük 180 C-ra. Fél órát még pihentetjük a pogácsákat, majd lekenjük a tetejét tojással és szép pirosra sütjük.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések