Fő (sül) az egészség



Ha már édesség, azt bizony lehet egészségesen is (természetesen ezt is mértékkel fogyasszuk) és ez ma azt hiszem 100%-osan sikerült is. Egy könyvben találtam ezt a kekszreceptet, amit egy kicsit módosítottam, hogy minden olyan alapanyag benne legyen, ami egy egészséges sütihez szükséges. Nálam a pontot az i-re a házi málnalekvár tette föl, amit anyukám készített. Ebben nincs semmi adalékanyag, csak a finom málna és egy kis cukor. A végeredmény szerintem tökéletes lett, amiben Kakaórocker és Luca is megerősített.

Zabpelyhes keksz házi málnalekvárral

Hozzávalók:
20 dkg vaj
10 dkg zabpehely + egy kevés a díszítéshez
20 dkg teljes kiőrlésű  liszt
10 dkg barna cukor
2 db tojás
½  csomag sütőpor
8 dkg aszalt áfonya
málnalekvár
1 csipet só

A zabpelyhet pirítsuk aranybarnára egy száraz serpenyőben. Hagyjuk kihűlni, majd őröljük liszt finomságúra és adjuk hozzá a lisztet, a cukrot és a sütőport. Kockázzuk bele a vajat és morzsoljuk szét, majd tegyük bele az áfonyát. A tojást a sóval keverjük össze és öntsük a lisztes keverékhez, majd gyúrjuk tésztává. Formázzunk belőle diónyi golyókat és lapítsuk el, így tegyük bele a sütőpapíros tepsibe.  A tészta tetejét kenjük be vízzel és szórjuk rá a zabpelyhet. 180 C-os előmelegített sütőben süssük aranybarnára. Ha kihűltek a korongok, kenjük meg a lekvárral és ragasszuk össze.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések